Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek a szerelemről♥

Kellesz nekem

"Mint virágnak a napsugár úgy kellesz nekem,
tudom: ez egy el nem múló szerelem.
Éget a vágy, amikor hozzád érek,
minden porcikámmal csak téged érezlek.
Nem érdekel semmi, csak hogy veled lehessek,
s forró szívemmel téged szeresselek!
S ha néha össze is veszünk, én akkor is nagyon szeretlek,
örökké veled maradok, s nem lesznek már könnyek.
Éjszakákon veled töltöm minden percem,
mert csak az enyém vagy egyetlen szerelmem!"

 (?)

Az első pillanattől kezdve

"Magunk ellen való vétek lenne elengedni egymás kezét.
Életünk szeretetét már semmi sem tépheti szét,
igaz, egymástól sokszor elsodor a könyörtelen cél,
de ha rád gondolok, szívembe a melegség mindég visszatér.

Nem számít már hol vagyok, merre, hol ébredek,
emlékeim közt, ha felbukkansz, azonnal rád ismerek,
Úgy, hogy az első pillanat összevillantotta a szemünket,
ahogy az első ölelésben összeforrasztotta a vágy a testünket...

Annyira együtt élünk. Szerelmünk még ma is úgy von egymásba,
ahogy az első édes találkozásban, énünk a csúcsot megtalálta.
Sokszor zavar, hogy nem tudom úgy elmondani neked,
mennyire szeretlek, mennyire együtt érzek veled,

Amikor a távolban eltöltött éjszakákban
szívet tépő csönd, vagy magányos harsogás van..
De bármilyen messze is vagy tőlem, ott vagyok veled-
szívemet érezze a szíved, mert a tiéd, mert szeret.

Szeret, mert szeretlek az első pillanattól kezdve,
amióta helyet készítettél szívemnek a szívedben,
amióta a szemem a szemedben csillagot látott,
azóta hordozom, védem veled.., ezt az édes boldogságot..."

(?) 

Nincs menekvés

"Az ember szaladhat a szerelem elől
bármilyen messzire,
még a haláláig is elmehet,
de a szerelem elől
nincs menekvés,
Mert a szerelem
mindenben tovább él.
Ha egyszer megszületett.
A szerelmes lélek.
Mindenhol ott van,
a csillagokban,
a fűszálban,
a gondolatban.
Az életben,
A halálban.
E világon, és a túlvilágon.
Éltet, andalít, boldogít,
És boldogtalanná tesz.
Szinte már megfogható.
Mint a zene.
Az ember mehet
bármilyen messzire,
de az általa életre lehelt szerelem
megmarad."

Csak egyszer az életben

"Egy ilyen szép szerelem csak,
Egyszer adódik az életben,
Ha elfordulsz, megtagadsz,
Akkor is az egyetlen maradsz.
Nem kérek túl sokat csak,
Perceket és az édes mosolyodat.
Várlak...
Nem bánom mi volt, s van,
Csak bújnék hozzád,
Némán boldogan!"

Igazán szeretni...


Számomra nincs másik,
még ha a szív bele is szakad,
forró vassal megbélyegeztél,
a szívem közepébe égtél,
nem doboghat már nélküled,
az a seb, örökre - a Te jeled.


A rózsa csak egyszer nyílik
és elhervad azután
Szeretni csak egyet lehet,
tiszta szívből, igazán!



Valakit nagyon szerettem,
elfelejteni nem fogom,
helyébe más jött, de őt úgy
szeretni  soha nem tudom.


Ne mondd..

Ne mondd, hogy szeretsz, csak mosolyogj rám.
Ne mondd, hogy kívánsz, csak ölelj át
ne mondd, hogy örökre, csak pihenj meg
ne mondd, hogy maradsz, csak légy őszinte
ne mondd, hogy mindent, hisz csak perceket kérek.

 

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2017 >>
Ke Sze Csü Szo Va
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            


Statisztika

Online: 7
Összes: 1016019
Hónap: 6543
Nap: 271